hogy autója biztonságban legyen!

Leszállt az első repülő a világ legeldugottabb szigetén

Eddig öt napig tartott a hajóút Napóleon száműzetésének helyszínére.

 
Szent Ilona a világ egyik legeldugottabb szigete, 1868 kilométerre található Angola partjaitól, az Atlanti-óceán déli részén. Földrajzilag Afrikához sorolható, egyébként pedig az Egyesült Királyság tengeren túli területének egyik adminisztratív része (angolul Saint Helena).
 
A sziget arról a legismertebb, hogy a brit kormány ezt választotta Napóleon száműzetésének helyszínéül. A volt francia császár 1815 októberében érkezett meg, és itt halt meg 1821 májusában.
 
Véget vetnek az elszigeteltségnek Napóleon száműzetésénél nyilván fontos szempont volt, hogy Szent Ilona nagyon nehezen közelíthető meg: az út most is öt napig tart oda hajóval a dél-afrikai Fokvárosból.
 
A sziget lakói azonban 2002-ben úgy döntöttek egy népszavazáson, hogy véget vetnek az elszigeteltségnek, és repülőteret építenek.
Az építkezések eléggé elhúzódtak, ám most fontos eseményt ünnepeltek a helyiek: megérkezett Angolából az első repülő, amely egy Beechcraft King Air 200 volt. Grant Brighton, a dél-afrikai TAB Charters pilótája elmondta, hogy az út jól sikerült, a leszálláskor egy kicsit szeles volt az idő, de a repülőtér futópályája remek volt – írja a Breaking Travel News.
 
A reptér átadása egyébként 2016 elejére várható, a tervek szerint Londonból és Fokvárosból lehet majd oda repülni.
Addig még több kalibráló repülést kell elvégezni, és az épület sincs még teljesen kész. A gép fogadására ellátogató Mark Capes kormányzó mindenesetre történelmi pillanatnak nevezete az első repülő érkezését.
 
Aligha kétséges, hogy Szent Ilona népszerű turistacélpont lesz. Ódon épületei, érintetlen természeti környezete és remek klímája (egész évben 20-27 fok van) ideális úti céllá teszik. Kérdés, hogy a varázsa megmarad-e a légi kapcsolat után is.